2012. augusztus 22.

XCOM - Emberek és idegenek egy csapatban

A legfrissebb hírek szerint játszhatunk majd a barátaink ellen is az új Enemy Unknownban. A többjátékos módban általunk meghatározott keretből vásárolhatunk majd egységeket a csapatunkba, akár vegyesen is. Ha kedvünk úgy tartja (és a pontokból is kijön), felszerelhetünk egy katonát a legjobb páncéllal és plazmaágyúval, csapattársnak pedig választhatunk egy Sectoid parancsnokot és egy Chrysalidot akár.


A két csapat természetesen körökre osztottan csap össze, de minden körben megadott idő áll majd csak rendelkezésre. Az első két-három kör várhatóan helyezkedéssel fog telni, ahol a gyors egységek lesznek előnyben, a csata vége felé pedig az ütőképesebb, páncélozottabb egységek kapnak főszerepet.

A Firaxis azt tervezi, hogy figyelemmel kíséri majd a multiplayer fórumokat, és elemzi majd a játék statisztikáit, és ezek alapján folyamatosan finomítják a játékegyensúlyt. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Már csak másfél hónap, és a játék megjelenik. Kitartás!

2012. július 27.

XCOM elitkatonák retró frizurával

Bár már az E3 alatt kiderült, hogy lesznek úgynevezett elit katonák az új XCOM-ban, most egy kicsit pontosodott a helyzet. Elite Soldiers néven minden előrendelő ingyen megkapja, kiadás után pedig DLC képében egy csomagban megvásárolhatók az alábbi képen látható kosztümök.


Azért használtam a kosztüm szót, mivel ezek a páncélok semmilyen bónuszt nem adnak a katonáknak, pusztán esztétikai szerepük van.
Zárásképp felhívnám a figyelmet a jobboldalon látható flótás frizurájára. Remélem, ismerős...

2012. június 28.

CoH 2 első előzetes

Itt a Company of Heroes 2 első előzetese. A játékmenetből egyelőre egy snitt sincs benne, inkább amolyan hangulatkeltő mozgómontázs korabeli fényképekből:

2012. június 24.

XCOM - E3 IGN interjú és bemutató

Az idei E3-on az IGN elkapta Jake Solomont egy kis külön bejáratú bemutatóra. Nem szeretnék lelőni semmilyen poént, mert a videóban van bőven, így aki már nem szeretne a játék megjelenéséig új tartalmat látni, az inkább ne nézze meg!
A videóban bemutatják a játék vége felé elérhető legtáposabb katonákat és a legkeményebb ellenfeleket:

2012. június 5.

XCOM EU - E3 előzetes

Nem akarom fölöslegesen szaporítani a szót. Nézzétek meg ezt az akcióban gazdag E3-as előzetest, aztán menjetek aludni:

2012. május 22.

XCOM Enemy Unknown megjelenési dátum

Német forrás szerint 2012. október 12-én fog érkezni az új Enemy Unknown.

A nagy hír mellé került két új videó is. Az egyiket a VE3TRO tette közzé, és a bázist mutatja be HD minőségben:


A másik pedig a VG24/7 jóvoltából látott napvilágot, melyben többek között a játékbeli első küldetésből, lebegő páncélos katonákról és az új Chrysalidokról láthatunk képanyagot, amit a kicsit túl sokat beszélő Pete Murray szakít meg ha kell, ha nem:

CoH 2 - Első blikk

Adam Smith, a Rock Paper Shotgun újságírója járt a Relic irodájában, ahol jelenlegi állapotában bemutatták neki a Company of Heroes 2-t. Bár a játék csak jövőre fog megjelenni, Adam szerint még a töltényhüvelyek hangja is annak megfelelően változott, hogy milyen talajon érnek földet.


Cikk frissítve: 2012. 05. 23.