A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cannon Fodder. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cannon Fodder. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 9.

Cannon Fodder 3 már angolul is

Titkon bíztam a GFI-ben, hogyha már a Jagged Alliance licencből nem tudtak kihozni semmit, amikor náluk volt, legalább a Cannon Fodder 3-at kiadják majd "emberi" nyelven is. Ezúttal jó lóra tettem, mert a Gamersgate-re felkerült a játék angol verziója 20 Dollár körüli áron.

A leírás szerint az új játék is az első rész által kitaposott ösvényen halad. Összesen 500 sorkatonát vezényelhetünk hadba, de remélhetőleg nem lesz mindegyikre szükségünk. Ahogyan az elődökben, itt is egyszerre csak egy szakaszt vihetünk magunkkal a küldetésekre, amit madártávlatból irányíthatunk.

Van azért változás is, mivel a katonáink immár a jelen kor terroristák elleni csatáit vívják modern eszközökkel. 17 különböző fegyverrel, és 8 irányítható járművel lehet dolgunk a játékban, amelyekkel nem csak Ázsia és Amerika válogatott helyszínein, de a Holdon és a világűrben is helyt kell állnunk.

A legújabb részt váltakozó napszakok teszik reálisabbá, de azért nem kell félni, a képek alapján marad a régi, jól bevált humoros, karikatúraszerű stílus. Az új részben főellenségeket is le kell gyűrni, és ha a kihívást nem találnánk elég nagynak, achievmenteket is gyűjthetünk.

Ez a tengeralattjáró feltehetően az egyik főellenség.

2012. február 3.

Cannon Fodder 3

Mindenki emlékszik a Cannon Fodderre akinek volt Amigája vagy első vonalas PC-je cirka 18 évvel ezelőtt.
A vicces hangvételű háborús játékban egy szakaszt irányítva kellett küldetéseket teljesítenünk. A játékmenet elég pörgős volt, és nagyon oda kellett figyelnünk, hogyha azt akartuk, hogy minden csapattagunk túlélje a bevetést.

A játékot egyetlen folytatás követte (ami lényegében nem tér el sokkal az első résztől), és ez hosszú éveken keresztül így is maradt.
Egészen tavaly januárig, amikor is egy orosz fejlesztő/kiadó, a GFI licencelte a Codemasterstől a játék jogait.  Erről voltak is híradások egy évvel ezelőtt, de aztán megint csendbe burkolózott a téma.
Végül 2011. decemberében az oroszok szépen csendben megjelentették a harmadik részt.